Kérek engedélyt pisilni

Új épületbe költöztünk. Láthatóan kevés az emeletünkön az egy főre eső pissoir-ok száma. Szerencsére az én fejemre eddig még nem esett egy sem. Kollégám kutatómunkájának köszönhetően birtokomba jutott a fülkék és vizeldék számát előíró kormányrendelet idevonatkozó része. (Megj: Felemelő munka lehetett megírni. Már csak ezért sem leszek politikus.) Idézem:
 
ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK (OTÉK)

A 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet

 

RÉSZLET:

    (2) A huzamos tartózkodásra szolgáló építményben, illetőleg területen 200 fő összlétszámig az illemhelyek számát úgy kell megállapítani, hogy:

  • a) 10 fő összlétszámig legalább egy közös WC fülke,
  • b) 10 fő összlétszám felett nemek szerint külön illemhelyet kell létesíteni. Minden megkezdett
    – 20 fős női létszám részére legalább 1 WC fülke, illetőleg,
    – 40 fős férfi létszám részére legalább 1 WC fülke és 2 vizelde, vagy három WC fülke létesítése szükséges,
  • c) 200 fő összlétszám felett minden megkezdett
    – 40 fős női létszám részére legalább 1 WC fülke, illetőleg,
    – 80 fős férfi létszám részére legalább 1 WC fülke és 1 vizelde létesítése szükséges,

Megszerezve tehát az alapfokú WC méretezési szakmai ismereteket, elmentünk az óbudai Auchanba, mert már nagyon vágytunk a guargumis, műanyagtányéros falatokra. Tudom, az Auchan nem "huzamos tartózkodásra szolgáló építmény", de a csupán 10 tétel alatti kosaras vásárlók számára fenntartott pénztári helyek teljes hiánya miatt gyakran sikerül fél órákat is eltölteni a sorban állással. Welcome to the real world of Bungary.

 
De hogy végre visszakalandozzak a témához: Tegnap két sajtos kiflimmel épp sorban álltam a tolókocsis, punks-not-dead és blame-my-mother pólós szigetelők között. Mögöttem egy bennszülött (értsd: nem szigetlakó) pár állt. A pasi épp anyázott, mert az áruház egyszem férfi WC-je zárva volt. Ha nyitva van, akkor sem elég a 2 fülke + 2 pissoir, hiszen a fenti rendelet alapján 50-100 fő esetén kéne ennyi, de főleg a Sziget idején akár többezren is lehetnek az áruházban. A WC kulcsát a Sziget fesztivál ideje alatt az információs pulttól kell elkérni. Gondolom hiteltérdemlően be kell bizonyítani, hogy valóban sürgős dologról van szó.
Reklámok
Kategória: Általános
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s