Korfu

Az egész család vizes csillagjegyhez tartozik (rák, halak, vízöntő). Érdekes módon egyikünk sincs oda kifejezetten az úszásért, de mindannyian imádjuk a vízpartok hangulatát. 10 év böjtölés után (nem pontos szám, de már nem is számolom) végre megint eljutottunk a tengerhez.
 
Korfu, Glyfada beach, Menigos Resorts. Régóta keresgéltünk arrafelé szállást, de a magyar utazási irodák nem nagyon szerveznek oda utat. Pedig az árához képest lényegesen többet kaptunk, mintha Benitses-be, Messonghi-ba vagy Sidari-ba mentünk volna. Nem mondom, hogy ég és Föld, mert az ég is szép meg a Föld is. Elég hozzá annyi, hogy oda nem mennék nyaralni, innét meg nem mennék haza. Rudi meg is kérdezte hazafelé a taxiban, hogy ő lakhatna-e itt? Megnyugtattuk, hogy az Európai Unióban mindez már lehetséges. Sőt! Mi támogatjuk is és majd ha idősek leszünk, gyakran meg is látogatjuk!
 
Rudi életében először ült repülőn és fürdött a tengerben. 11 nap Internet, levelezés, politika és stressz nélkül (1). Az olimpia első hetét a RAI Due-n néztük. Szerencsére az olaszok sok aranyat szereztek, így végig jó volt a hangulat. Életemben nem drukkoltam pl. még olasz íjász csapatnak (2), de most kiizzadtunk egy ezüstöt nekik.
 
Még egy rövid megjegyzés az utazási irodáról ezekben a becsődölős időkben: TUI-val mentünk és 100%-ig meg voltunk elégedve. Minden – szó szerint minden – költség benne volt az árban, nem ért minket meglepetés. A Ferihegyi fapados parkoló díját fizették, Audi taxi várt minket a reptéren, a félpanziós a vacsora finom volt és annyi, hogy nem tudtuk megenni (4 fogás). Nem sorolom tovább, le a kalappal! Köszi!
 
A képek itt találhatók. Jó nézegetést!
 
1., Stressz azért volt, de szerencsére nem sok.
 
A második héten autót akartunk bérelni. Na jó, egy Fiat Seicento-t. "Hármat fizet, négyet kap" akció volt. Mivel szombaton jöttünk haza és az utolsó napokban már nem akartunk sokat járkálni, úgy döntöttünk, hogy hétfőtől csütörtökig kérjük a kocsit. Pénteken meg is rendeltünk és megkaptuk a visszaigazolást. 45 EUR naponta, plusz 5 EUR teljeskörű biztosítás + 3 EUR a gyerekülés.
 
Vasárnap szólnak, hogy hétfőn nincs autó, csak kedden. Rendeljünk nagyobbat, többért. Szó sem lehet róla, adják három napra, arányosan olcsóbban! Majd’ egy napot vitatkoztunk. Végül elfogadtuk, hogy mégis keddtől péntekig kérjük az autót. Ekkor jön az első poén: már keddtől sincs autó. Ekkor hívtam a TUI-s képviselőt és távirányítósan elküldettem őket (még) melegebb éghajlatra (bár olyan meleget már elképzelni sem tudok, hiszen így is 38 fok volt árnyékban). Szóval mégis találtak keddtől egy Seicento-t.
 
Második poén. Kedden várom a nőcit, hogy a megbeszélt 9:00-ra hozza a kulcsot a vendéglőnkbe. 9:30-kor még nem érkezett meg. Végül megjött, fizettem, megkaptam a kulcsot, szóltam a családnak, kiszellőztettünk (nincs kondi), becsomagoltunk és elindultam. A kormány nagyon nehezen tekeredett. Elszoktam én már az ilyen autóktól, de ez azért tényleg nagyon szorult. Kiszálltunk és láttuk, hogy egy méretes jobb első defektünk van. A nőci persze már árkon-bokron túl. Direkt(? Vagy szimplán mazsola?) úgy állt be, hogy a parkolóhelyet védő felhajtható lakat csöve épp elvágja a gumit, amint elindulok. Bravo, szép munka! Délután 13:15-re sikerült kicseréltetni a gumit: szerelőt hívatni, de az épp a sziget másik felén van (Kassiopi) , pótkerék fel, azzal el a sziget közepén lévő Shell kúthoz, ahol a cég pénzén kicserélték a gumit.
 
2., Cseppnyi olasz vér azért folyik az ereimben. A Radixforum alapján anyai dédnagyapám, Zadielli Schlahta (magyarosítva Csatárira) Vencel Milano környékéről szökött Magyarországra, mert nem akart apja, Zadielli Schlahta Baltazár gróf úr parancsára papnak állni.
Reklámok
Kategória: Általános
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s