Síelés – élménybeszámoló

  • Úgy látszik öregszem. Nekem már egy kicsit sok ez a 7 óra vezetés 2×5 perc szünettel. Sötétben. Hóban. Hólánc-szereléssel.
  • Az utolsó szakasz 9 km hegyi szerpentin hóban, jégen. Felfelé hólánc nélkül simán felment a kisautónk. Becsekkoltunk, visszatotyogtunk a parkolóba, és akkor akadtunk el, amikor meg akartam fodulni Y-ban. Tehát 3 méterrel a végcél előtt hólánc fel. A kocsi végig ott állt a parkolóban, eszünk ágában sem volt lemenni Villachba. Hazafelé, a szerpentin alján leszedtem a hóláncot. Mikor a bal elsőt kicsatoltam és húztam ki a kerék mögül, a kampó beakadt a tárcsafék valamijébe. Hátragurulni, jobbra alászedni a kormányt, aláfeküdni, rángatni. Ez egyik kedvenc időtöltésem hazafelé, a legjobb sídzsekimben. Mindegy, Rudi legalább megint tanult néhány új szót.
  • A Garmin Nüvi végig jól működött, talán csak a Záhony utca van lezárva a rakpart felől szerinte, de arra szerencsére ritkán járok Kacsintó. A TMC Ausztriában csak manuálisan állt át, viszont végig jól mutatta a forgalmi adatokat. És ami a legjobb: induláskor azt tippelte, hogy 19:04-re fogunk megérkezni és ehhez képest 3(!) percet tévedett. (És nem azért, mert a végén direkt lassítottam volna, hogy nyerjen.)
  • Egy szálloda melletti jól felszerelt boronaházban laktunk, de a szálloda összes szolgáltatása benne volt a csomagban. Rudi egy emeleti szobában (nem) aludt első éjjel. Második nap cseréltek Zitával. Akkor meg Zita nem aludt és reggelre teljesen felpuffadt az arca. Biztos vízerek voltak az ágy alatt. Vagy Hartmann vonalak. Vagy mittudomén, de rejtélyes az egész. Harmadik éjszaka Zita átfeküdt a szoba másik ágyára és ott semmi gond nem volt, jól aludt, már amennyire azon az éjszakán aludni lehetett a füri mellett. (Részletek alább)
  • Megtanultam, hogy kisebb légnyomás esetén (értsd: magas hegyen) lassabban – pontosabban: alacsonyabb hőmérsékleten – forr a víz. Első reggel Rudinak csináltam egy 12 perces lágytojást.
  • Rudi első nap, az első 20 méteren bukott egy hatalmasat (elsikálta Zitát). (Aztán 2 nap alatt még egyszer, de az inkább csak eldőlés volt.) Ehhez képest bírta a bevetést, második nap már a piros pályán is lejött. Igaz, sok választása nem volt és a végén szemből hóekézett a legmeredekebb lejtőn, viszont nem esett el.
  • A szálloda (www.hotel-feuerberg.at) elképesztően jó volt. Lazac, gorgonzola, áfonyalekvár, kitűnő bélszín. Nem sorolom. És annyi kaja, hogy másnapra majdnem kihíztam a szerelésemet. Három medence. Egy nagy belül, egy kicsi és egy közepes kint. Sok (3? Nem számoltam.) szauna, konditerem, pályára néző panoráma relax szoba. Röviden: ilyen wellness részleget én még nem láttam.
  • Kutyát csak a pályára nem szabad bevinni. Jövőre lehet, hogy Vilma is jön. Ha befér.
  • A csúcs alatt kb. 200 méterrel laktunk (tengerszint felett kb. 1900m). Első nap, a szatyrok cipekedése közben bele is szédültem, kevés volt a zoxigén. Másnap felsétáltunk a piros pálya mellett a csúcsra. Egészen a Grossglocknerig el lehetett látni.
  • Utolsó vacsoránál az egyik magyar csoport megnyugtatott minket, hogy mi már tuti nem fogjuk megkapni az egész tartomány sújtó hányós-fosós vírust, amin itt mindenki átment. Nem kell félni, egy nap az egész – vagy inkább másfél. Nincs sok teendő, csak elég kényelmetlen, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt belehal. A másik gond az, hogy a WC-n vagy ül az ember vagy fölé hajol, de a kettő egyszerre nagyon nehéz. Nem tudom, hogy a helyzet szerencsésnek mondható-e, de "csak" a barátunk felesége kapta el a kórt az utolsó éjjel. Hajnalra már nem tudott járni, pedig nagyon erős a szervezete. Nagyon izgultunk, hogy rajtunk ne jöjjön ki és neki meg múljon el annyira, hogy kibírja a kocsiban hazafelé. Szóval a hazafelé úton is megvolt a kellő mennyiségű adrenalin.
  • Más nem nagyon történt. Jó hely, négyes.
Reklámok
Kategória: Általános
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s